Bővítsük kulturális ismereteinket Alsópáhokon

Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor semmi másra nem vágyunk, csak sétálgatni a helyen, ahol a szabadságunkat töltjük és felfedezni minden olyan kulturális élményt, érdekességeket, történelmi ismeretet, amitől sokkal gazdagabbak leszünk lelkileg. Mutatjuk is, hogy mit is érdemes megnézni, ahol Alsópáhokra sodor bennünket az utunk.
Bővítsük kulturális ismereteinket Alsópáhokon

Az egyik legszebb épület Alsópáhokon nem más, mint a Szent Kereszt felmagasztalása templom. A templom a 18. században épült, mégpedig barokk stílusban. A templom, Koller veszprémi püspök megbízásából épült. A templom nem csak kívül nagyon szép, de a belső tere is csodálatos a barokk főoltárával, ahol két angyal, illetve négy evangelista szobor is található.

Alsópáhokon járva megtekinthetjük a Fénykeresztet, amely a temető mellett található. A Szent Flórián szobor is érdekelhet bennünket, amely a Fő utca és a Balassi utca kereszteződésében áll. A Szent Flórián szobor, vagy magát a névadót, a tűzoltók védőszentjének tartják. Talán nem meglepő, hogy a szobor felállítása a helyi tűzoltóknak köszönhető.

Sokan kedvelik a háborús emlékműveket. Alsópáhokon is találhatunk ilyen emlékművet, amely a templom mellett található és az első, illetve a második világháborúban elhunyt áldozatoknak állít emléket.

A Magyarok Nagyasszonya kápolna is sok turistát vonz, amikor Alsópáhokon járnak. Ez egy 1936-ban épült katolikus templom.

Alsópáhokon egyéb látnivaló is akad, hiszen természeti értékekben is gazdag. A község felett egy hegy magasodik, amelyet erdő borít. Az erdőben pedig sok-sok nagyvad éldegél. A falu határában a Keszthelyi úton található egy kis horgásztó, melynek a horgászat szerelmesei örülhetnek igazán. A tó 4 méter mély és a horgászok általában nem üres kézzel térnek innen haza.

A Fő utcán sétálgatva, eljuthatunk a nemesboldogasszonyfai falurészhez, amely a falu egyik legdinamikusabban fejlődő része, ahol több száz lakótelepet alakítottak ki. Alsópáhokon faluházat és egy tűzoltó szerkocsit is felavattak az elmúlt években.

Alsópáhoki szállások itt!

Alsópáhoki apartmanok itt!

Kapcsolódó cikkek

Gyerekkel Alsópáhokon

Gyerekkel Alsópáhokon

A gyerekeink élvezni fogják, ha Alsópáhokon nyaralunk.

Bővítsük kulturális ismereteinket Alsópáhokon

Bővítsük kulturális ismereteinket Alsópáhokon

Alsópáhokon sokféle, újabb ismeretre tehetünk szert.