Közösségi élet Balatonszemesen

Jó érzés, olyan helyen élni, ahol mindig történik valami, ahol igazi közösségé kovácsolódhatnak össze a város vagy a falu lakosai. Balatonszemesen sincs ez másként, hiszen egész évben bőségesen vannak olyan programok és fesztiválok, hogy ki sem kell mozdulni a városból és még így is maximálisan jól érezhetjük magunkat.
Közösségi élet Balatonszemesen

Balatonszemesen is sok programot és fesztivált szerveznek. Az egyik ilyen a Szemes Napok, amelyet tavaly immáron 14. alkalommal rendeztek meg július 16 és 18 között, a Szabadság utcán. Ennek keretében a szervezők kiállításokat és koncerteket szerveztek, illetve kézműves vásár is volt ezen a fesztiválon.

A Balaton-parti Futónap is nagy népszerűségnek örvend minden évben, amely szintén Balatonszemesen kerül megrendezésre. Ősszel kerül minden évben megrendezésre a futónap. A futás szerelmesei aktívan sportolnak, lelkileg feltöltődnek, miközben a szurkolók a gyönyörű őszi balatoni tájban is gyönyörködhetnek, hiszen a Balaton és környéke nem csak nyáron csodálatos, amikor hétágra süt a nap. Ha futni szeretnénk háromféle távra is be lehet jelentkezni: 21 km, 10,5 km és 5 km.

Szintén ősszel kerül megrendezésre Balatonszemesen a Szüreti Felvonulás és Bál, mégpedig ennek a rendezvénynek a Szabadság utca ad helyet. A rendezvényen nem csak finom borokkal, hanem finomabbnál-finomabb ételekkel is várják a rendezvényre látogatókat. Itt aztán lehetőségünk van zenét hallgatni, táncolni, finom borokat és ételeket kóstolgatni, illetve fesztivál hangulatban a közösség erejét megérezni és megtapasztalni. A szüreti felvonulás állomásai minden évben ugyanazok általában: indulás a Malom előtti térről, Szőlőhegy-Borszentelés, Dózsa György utca – Polgármesteri beszéd, Csokonai utcai Játszótér, Balatonőszöd, Szedresi Játszótér, Rika Vendéglője, majd érkezés Latinovics Zoltán Művelődési Ház, majd kezdőik a szüreti mulatság.

Augusztus huszadikán, Balatonszemesen is megrendezésre kerül a Nemzeti Ünnep, ahol különféle programok szórakoztatják a közösséget: zenepavilon, Vigadó strand, hagyományőrző program, kézműves foglalkozás, ünnepi köszöntő, tűzijáték show. A programok évről-évre változhatnak, de ismét egy nagyszerű lehetőség arra, hogy Balatonszemes lakosai összekovácsolódjanak.

Balatonszemesi szállások itt!

Balatonszemesi vendégházak itt!

Balatonszemesi apartmanok itt!

Kapcsolódó cikkek

Hajóbérlés vezetővel vagy anélkül?

Hajóbérlés vezetővel vagy anélkül?

A különféle vízi járművek nemcsak közlekedési és munkaeszközök, hanem kikapcsolódásra is lehetőséget kínálnak. Lánybúcsúkra, céges kirándulásra, családi ünnepekre is közkedvelt a hajóbérlés.

Élményekben gazdag nap Balatonszemesen

Élményekben gazdag nap Balatonszemesen

Balatonszemesre egynapos programokat is szervezhetünk.

Közösségi élet Balatonszemesen

Közösségi élet Balatonszemesen

Balatonszemesen is nagyon sok közösségi programot szerveznek.