Gyula várához kötődő programok

A híres-nevezetes Gyulai vár a Várkert utcában található Gyulán. A várban 24 kiállító terem került berendezésre. A kiállításon hét évszázad történetét és történelmét ismerhetjük meg kicsit közelebbről.
A vár földszintjén különböző kiállításokkal várják a látogatókat: sütőház, kovács - és fazekasműhely, éléstár, borozó és kápolna. Ezekkel a helyekkel szeretnék bemutatni, hogy milyen is volt régen az élet a várban. Az emeleten pedig a várúri és a várúrnői lakosztályok találhatók és azt is megtudhatjuk, hogy milyen fegyverekkel harcoltak a korabeli időkben.
Állandó programok is vannak a Gyulai várban. Évente kerül megrendezésre a három napig tartó Gyulai Végvári Napok. Az ide látogatók megtudhatják, hogy milyen is volt a végvári vitézek élete, illetve bepillantást nyerhetünk a török kori életbe és annak hangulatát is megismerhetjük.
Gyulán, a Várkert utcában található a Gyulai Várfürdő. A Gyógy - és Strandfürdő az egykori Almásy-kastély parkjában található. A gyógyfürdő, gyógyító erejét sokan megtapasztalták és talán azért is olyan közkedvelt, mert szájról-szájra terjed a hatásosságának a híre. A gyógyfürdő termálvize sokféle betegségre lehet gyógyír: mozgásszervi panaszokra, reumás betegségekre, idült idegbántalmakra, gyulladásos nőgyógyászati és urológiai gondokra, illetve rehabilitációs kezelések kiegészítője is lehet.
A fürdőben működik az Aquapalota, ahol van élménymedence, élménymedencés vízfüggöny, sodrófolyosó, masszázsfülke, nyakzuhany, masszázspadok, buzgárok, gejzírek. További szórakozást kínál az ugrómedence, a pezsgőmedence és a merülőmedence, amelyet a szaunázást követően vehetünk igénybe.
A Gyulai Várfürdőben wellness-élményekben is részesülhetünk: finn szauna, bástya szauna, fürdőruhamentes szauna, két beltéri infra szauna, panoráma szauna. További élmények a fürdő külterületén: három kültéri szaunaház, kültéri jakuzzi, merülődézsa, dézsazuhany, gőzkabin.
A Gyulai Várszínház, a Gyulai vár falai között épült meg. Először csak nyári színházként működött, majd fesztiválhellyé is vált. Ma már nagyon sok programot szerveznek a várba.