Városlátogatás Hajdúböszörményben

Hajdúböszörményben nagyon nagy sétákat tehetünk. A városban kedvünkre andaloghatunk, miközben nagyon sok helyre be is térhetünk, hiszen számtalan olyan hely van a városban, amelyek felfedezésre várnak. Mutatunk is ezek közül néhányat!
Városlátogatás Hajdúböszörményben

Hajdúböszörményben felkereshetjük a Hunyadi János körúton található Népi Hajdúházat. A Népi Hajdúház egy műemlék, amely 1958 óta országos védelem alatt áll. A Népi Hajdúházban mindig vannak állandó kiállítások. A kiállítás keretében a település és a tájegység hagyományos tárgyi kultúráját ismerhetjük meg, amennyiben felkeressük a helyet. Itt nem csak a lakásbelsőket ismerhetjük meg közelebbről, hanem az udvart és a gazdasági épületet is feltérképezhetjük. A gazdasági épületben a földműveléssel és az állattartással kapcsolatos eszközök is vannak. Az időszaki kiállításokon pedig egyes népi mesterségekkel ismerkedhetünk meg közelebbről, illetve megismerhetjük a mesterségekhez kapcsolódó tárgyakat, eszközöket és természetesen, az egyes termékeket is. A következő szolgáltatásokat lehet a helyszínen igénybe venni: műhelyfoglalkozások, játszóház, kézműves táborok, agyagedény-készítés, csuhéfonás, nemezkészítés, szalmafonás, szövés és üvegfestés.

Hajdúböszörmény nyáron is fantasztikus programokat kínál az ide látogatók számára. Élményeket gyűjthetünk és természetesen, jól is érezhetjük magunkat a Bocskai Strand - és Gyógyfürdőben. A komplexum nem csak nyáron, hanem egész évben nyitva tart. Nem csak a kikapcsolódni, hanem a gyógyulni vágyókat is várják nagy szeretettel. Többféle medence is szolgálja a teljes körű kikapcsolódást: két gyógymedence, forró gyógymedence, gyógytorna medence, merülő medence, úszómedence és tanuló medence. A gyógyvíz alkalmas a reumatikus kopásos és az ízületi betegségek kezelésére.

Különböző gyógyászati kezeléséket is igénybe vehetünk a Bocskai Strand - és Gyógyfürdőben: tangentor, víz alatti sugármasszázs, iszappakolás, magneoterápia, lézerterápia, Bioptron lámpás és Tens kúra, iontoforézis, szelektív ingeráram, víz alatti ultrahang, interferencia és diadinamic kezelés.

Wellness-élményekben is részesülhetünk a Bocskai Strand - és Gyógyfürdőben: fitnesz és kondi terem, ahol cardio és erőnlétei gépeket, fekpadot, evezőt, haspadot, futópadot, biciklit, scottpadot, comberősítőt, lábgépet és vádligépet is használhatunk.

Hajdúböszörményben található a Hárs Udvar Manufaktúra, ahol nagyon sokféle érdekes terméket készítenek és árusítanak. Ezek közül néhány: mézes csipkekeksz, kézműves pillecukor, gumicukor, herbaszörpök és belga csokoládényalókák.

Kapcsolódó cikkek

Városlátogatás Hajdúböszörményben

Városlátogatás Hajdúböszörményben

Hajdúböszörményben bárki jól érezheti magát.

Kellemes pihenés a Hajdúböszörményen, a Bocskai Strand - és Gyógyfürdőben

Kellemes pihenés a Bocskai Strand - és Gyógyfürdőben — Hajdúböszörmény

Hajdúböszörmény, a Bocskai Strand - és Gyógyfürdő felhőtlen kikapcsolódást ígér.