4 dolog, amit mindenképpen nézz meg, ha Pécsen jársz

A Zsolnay Kulturális Negyedet 2014-ben hungarikummá is nyilvánították. Ez a hely adott otthont a 19. és a 20. században a Zsolnay családnak. A Zsolnay örökséget, gyűjteményt tekinthetjük meg többek között, ha ellátogatunk erre a helyre.
A Zsolnay Aranykora című tárlat, mintegy 700 kerámiagyűjteményt mutat be, a Rózsaszín Kiállítás mintegy 1200 darabja a legkorábbi Zsolnay ereklyéket vonultatja fel. De ha ellátogatunk a Zsolnay negyedbe, akkor a Család - és Gyártörténeti Kiállításon is részt vehetünk. A Zsolnay Mauzóleumot is megtekinthetjük, ami nem más, mint a család nyughelye.
A Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában található a Labor-Interaktív Varázstér. A Helyet Öveges József álmodta meg és méltán nevezte el a Csodák Palotájának. Mindig is szerette volna, hogy az ide betérő emberek ne csak élvezzék a tudományt, hanem a látogatók kedvükre kísérletezzenek.
A látványos fizikai kísérleteknek Varázsóra a neve. A Varázsóra keretében játékos formában bővíthetjük az ismereteinket. Nagyon sok olyan kérdés merülhet fel bennünk, ami a világgal kapcsolatos. Mindenre ugyan nem kaphatunk választ, de arra bizonyosan, hogy mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön és persze sok más hasonló kérdésünket is megválaszolják a Varázsóra keretében.
A Zsolnay Negyed után mindenképpen érdemes feltérképezni Pécs egyik legikonikusabb és legérdekesebb utcáját, a Király utcát. A sétáló utca a Széchenyi tértől egészen a Katalin utcáig tart. Az utca nem csak a helyiek egyik találkozóhelye és nem csak az itt élők kedvelik ezt a helyet, hanem a turisták nagy kedvence is. A korzón sok galéria és vendéglátó egység, étterem, kávézó működik. Az utca egy részét pedig a házak között kifeszített színes vásznak díszítik.
Ha szerelmespárként érkeztek a városba, a Szerelmesek lakatjai kerítést se hagyjátok ki. Igazából senki sem tudja, hogy miért is lett ez a hely a szerelmesek helye, de nem is ez a lényeg, hiszen ha szeretnétek megerősíteni a szerelmeteket, akkor a ti lakatotoknak is ott a helye a Janus Pannonius utca lakatokkal teli kerítésén.
Innen el is sétálhattok az Ifjúság útjára, ahol a Botanikus Kert ígér feledhetetlen élményeket. A Botanikus kertben szépséges virágok, fák és növények nyújtanak megnyugvást, de a hely családok részére is ideális, hiszen sokféle állatfaj lelhető itt fel, mint például madarak, teknősök és mókusok.
Megszállni pedig itt érdemes a városban: Adele Boutique Hotel Pécs****
Az Adele Boutique Hotel Pécs**** a következő szolgáltatásokat nyújtja a vendégeinek: szobák luxusapartman, lakosztályok, szaunarészleg, pihenőrészleg, fitness terem, saját belső kert és étkező.