Sárvárt a gyerekek is élvezhetik

A gyerekek imádnak játszani, felfedezni. Ha egy-egy számukra ismeretlen helyre utazunk, ők is olyan izgatottak, mint a felnőttek, habár az tény, hogy egy kicsi gyermek még nem fog átszellemülten képeket nézegetni egy múzeumban. Míg kicsik a gyerekek, szinte kötelező olyan programokat szerveznünk nekünk szülőknek, amelyeket az egészen kicsik is élvezhetnek. Mutatunk is néhányat ezek közül!
Sárvárt a gyerekek is élvezhetik

A Csónakázó-tó, Sárvár déli részén található. A tavat szigetek és félszigetek veszik körbe, amelyet az ide látogatók nagy-nagy örömmel fedeznek fel, minden évszakban, hiszen a tó, télen, nyáron, tavasszal és ősszel is csodálatos képet nyújt az ide látogatók számára. Mit lehet a csónakázó tónál csinálni? Például hatalmasakat sétálni, de körbe is tekerhetjük biciklivel a Csónakázó-tavat, illetve a tó mellett egy játszótér is ki van alakítva, ahol pedig a kisebb és nagyobb gyerekek érezhetik jól magukat. A Csónakázó-tó számos más programra is lehetőséget ad, ilyen például a vízibiciklizés, a csónakázás, illetve a hűst adó fák alatt még piknikezhetünk is. Horgászni is lehet a tóban, télen pedig a helyiek gyakran járnak ide korcsolyázni.

A Sárvárra látogatók másik nagy kedvenc helye a Sárvári Kalandpark, amely a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő közelében található. A kalandparkban vagy egy drótkötélpálya rendszer, amely összesen 120 állomásból áll. Ezen kívül, van itt még mászófal, amelynek a falmászás szerelemesei örülhetnek igazán. Ha szeretjük a fegyverekkel kapcsolatos sportokat, akkor az íjászat és a légpuska lövészet szerezhet számunkra nagy örömet. Illetve a ládaépítő játék is nagy népszerűségnek örvend a Kalandparkban.

A gyerekek minden bizonnyal élvezni fogják a Sárvári Kisvonatot, amellyel rendhagyó módon fedezhetjük fel Sárvárt. A kisvonat összesen 14 megállóban áll meg, hogy az utason felszálljanak rá. Mi pedig bármikor csatlakozhatunk egy remek városnéző túrához. A kisvonatról sok-sok látnivalót csodálhatunk meg, például ilyen a Nádasdy-vár vagy éppen a Csónakázó-tó. Összesen 1 órás az út és körülbelül 14-15 kilométert tesz meg a kisvonat.

Ha nem tudjuk, hogy hol szálljunk meg, akkor az Ensana Thermal Sárvár**** is nagyon jó választás. Szolgáltatások a szállodában: szauna-világ, termál medence, kerti medence, élménymedence, pezsgőfürdő, víz alatti testmasszázs, tágas kert, napozóterasz.

További sárvári szállások itt!

Kapcsolódó cikkek

Egy csodás nap Sárváron

Egy csodás nap Sárváron

Sárvár akkor is remek lehetőség, ha csak egy napunk van a pihenésre.

Sárvárt a gyerekek is élvezhetik

Sárvárt a gyerekek is élvezhetik

Sárváron sok olyan program van, amit a gyerekek is élvezhetnek.