A hűség és szabadság városa – Sopron
A városban a várkerület került átépítésre, mellyel egy új közösségi terület jött létre a városban, zöldfelületekkel, teraszokkal, egységes utcabútorokkal, illetve a gyalogosok számára sétálóutca is kialakításra került.
A tömegközlekedés komplex fejlesztését is elvégezték. A megállókban utas tájékoztató oszlopokat, illetve jegykiadó automatákat telepítettek. Ezen kívül sok buszváró és buszöböl is épült a városban.
A Látógatóközpont is létrejött az elmúlt években. Az emeleten egy kávézó, a földszinten múzeumi információs központ és fogadótér kapott helyett, míg a pinceszinten Árpád-kori és római régészeti kiállítás látható egy olyan makettel és interaktív eszközökkel, amelyek a város fejlődését hivatottak bemutatni.
Az utóbbi években a Várfal Sétányt is megnyitották. A Várfal Sétány voltaképpen Sopron középkori védelmi rendszerét mutatja be.
A városban a Tómalom Fürdőt is felújították, ahol játszóteret is kialakítottak a kisebbek számára. Nem csak itt, hanem a városban több helyen is új játszótereket hoztak létre. A régi és balesetveszélyes játszótereket lebontották, hogy a helyükre új, biztonságos és korszerű játszóterek épülhessenek. Az utóbbi években mintegy huszonkét játszóteret építettek a kicsik legnagyobb örömére.
Nem csak a gyerekekre, a kisebbekre gondoltak, amikor új kerékpárutakat építettek. Ezzel egy biztonságos közlekedést teremtettek meg a városban élők és a turisták számára. A kerékpárutakkal az is volt a cél, hogy az ide látogatók jobban megismerhessék a várost. A kerékpárutaknak nem csak a belvárosban örülhetnek az itt lakók, hanem Sopron és Kelénpatak között is megépült egy kétirányú kerékpárút.
Szakképző központtal is büszkélkedhet a város, amely nem csak a korszerű gyakorlati képzést tette lehetővé, hanem a munkaerőpiac igényeihez is rugalmasan alkalmazkodott.
Megszállni pedig itt érdemes a városban: Hotel Sopron****
A Hotel Sopron**** a következő szolgáltatásokat nyújtja a vendégeinek: darts, csocsó, asztalitenisz, billiárd, kerti játszótér, trambulin, mászóka, csúszda,, egyéb gyerekprogramok.