Aktív és passzív kikapcsolódás Sopronban

Az emberek nem egyformák, éppen ezért a nyaralási, kikapcsolódási, pihenési kultúránk is eltérő. Míg egyesek a passzív pihenést részesítik előnyben, addig mások el sem tudják képzelni, hogy a nyaralásuk alatt csak feküdjenek, napozzanak, vagy ne csináljanak semmi hasznosat. Ha Sopronban járunk, lehetőségünk van mind a passzív, mind az aktív kikapcsolódásra. Mutatunk is ezek közül néhányat!
Aktív és passzív kikapcsolódás Sopronban

Amennyiben gyalogolni, vagy sétálni kell, netalántán egy magasabban fekvő kilátóra kell felcaplatni, azt aktív kikapcsolódásnak is nevezhetjük. Sopronban felkereshetjük a Károly-kilátót, amely Sopron városának egyik jellegzetes épülete, a Soproni-hegység legismertebb kirándulóhelye. A torony 23 méter magas, és innen csodálatos kilátás nyílik egész Sopronra, a Pannonhalmi Apátságra, a Fertő-tóra.

Ha családostul látogatjuk meg Sopront, akkor mindenképpen fel kell keresünk a Lővér Kalandparkot, ahol szintén aktívan tölthetjük el a szabadidőnket. A Kalandparkban különböző pályákon tesztelhetik a kicsik és a nagyok az ügyességüket. Még a nagyon kicsikre – 3 és 6 éves kor közötti gyerekekre – is gondoltak, hiszen számukra is kialakításra került a pálya, hogy azért ők se unatkozzanak. A Kalandparkban lehetőség van születésnap megtartására, szerveznek ide osztálykirándulásokat, csapatépítő tréningeket és családi rendezvényeket is. Étkezési lehetőség is van a Kalandparkban. Ha kijátszották magukat a gyerekek, akkor a büfében meg is lehet ebédelni.

Sokan kedvelik Sopronban a Bobpályát, amely a Bécsi-dombon található. A bobozás nem csak családoknak lehet remek szórakozás, hanem fiataloknak, idősebbeknek, de baráti társaságoknak, céges csoportoknak is.

Amennyiben passzív pihenésre vágyunk, Sopronban erre is van lehetőségünk. Látogassunk el az Erdő Háza Ökoturisztikai Központba és Vadasparkba, hogy kicsit jobban megismerhessük az erdő növény és állatvilágát. Láthatunk itt vaddisznókat, muflonokat, dám és gímszarvasokat és őzeket is. Ha megéheztük, akkor a Látogatóközpont büféjében is étkezhetünk, miközben a fedett teraszról megcsodálhatjuk az erdei állatokat.

A Soproni Botanikus Kertbe is ellátogathatunk, ahol Magyarország legszebb élő növénygyűjteményét láthatjuk. A gyűjtemény 4000 fás szárú és 2000 lágyszárú növényt foglal magába. A parkban lelkileg is feltöltődhetünk, hiszen a virágok illatoznak, a madarak dalolnak és még akár őzeket is láthatunk a fák mögött megbújva.

Ha gyerekekkel érkezünk Sopronba, a Macskakő Gyermekmúzeumot se hagyjuk ki. Itt a régi korok mindennapi életével ismerkedhetünk meg, de sok minden másra is lehetőség van, például a gyerekek lakomázhatnak egy ókori ebédlőasztalnál, de játszhatnak múlt századi játékokkal is és felpróbálhatnak olyan gyerekruhákat, amelyeket száz éve viseltek a gyerekek.

Kapcsolódó cikkek

A hűség és szabadság városa – Sopron

A hűség és szabadság városa – Sopron

Sopronban igazán kellemes élményekben részesülhetünk.

Aktív és passzív kikapcsolódás Sopronban

Aktív és passzív kikapcsolódás Sopronban

Sopronban aktív és passzív kikapcsolódásra is van lehetőség.